SOKÉVI ÁTLAG
Több mint egy hordó sört iszik a magyar!


A rendszerváltás óta csökkent ugyan az egy főre jutó éves sörfogyasztás, azonban így sincs okunk a szégyenkezésre: nem egész 10 literrel vagyunk lemaradva az Egyesült Államok mögött, pedig ők még Obama elnököt is bevetették a népszerűsítésbe.
Elolvasom a teljes cikket »
Már csak jó idő kell: 200 ezer tonna hazai görögdinnye


Ha hihetünk a statisztikának, akkor ekkora lelsz a várhatóan betakarított termésmennyiség. Hogy mennyi az eladott, azt talán senki sem tudja: tavaly volt olyan árus, ahol – tiltás ide vagy oda – még szezonban is görögországi importdinnyét kínáltak. Pedig savanyúságnak még a héj alatti világoszöld rész is finom. Egy napra kockára vágva le kell sózni és hűteni, majd ecetes savanyítólébe, dunsztos üvegekbe elrakni.
Elolvasom a teljes cikket »
Tojásfogyasztás Magyarországon (1970-2012)


A statisztika alapján kijelenthető, hogy rendszerváltáskor sokkal több tojás fogy. Az egy főre jutó éves tikmony-, azaz tyúktojás-fogyasztásunk a hetvenes évek előtti szintre zuhant 2005. óta. Ennek ellenére senki sem mondott le.
Elolvasom a teljes cikket »
Sertéshúsfogyasztás Magyarországon 2002-2013.


Elolvasom a teljes cikket »
1